Én speciel az újabb keletű képregényekre gondoltam, amikor a mangás jelzőt használtam. Mangás,anime,számítógéppel összedobott,számomra nem tetszetős rajzolói munka= manga.
Ezt én egyből sejtettem, ezért is írtam, amit írtam. Szóval veszel egy random szót és elkezded használni egy teljesen más értelemben, és ehhez igazodjon mindenki, tök logikus.

Amúgy már gyüjtöm a digitálisan rajzolt képregényekre a jelzőket, kedvenceim a 3D-s képregények (erről az illető meg is volt győződve, hogy tényleg egy 3D programban printscreenelt kockákat lát

), meg a szétfotoshoppolt (ez amúgy logikus, mivel én is, meg sok más rajzoló PS-ben dolgozik). De a mangás egészen új.
Ez a Todd név nagyon fasza, de gondolom semmi köze McFarlane-hez
Egy képregényes fórumon Todd név alatt mégis ki másra lehet gondolni?

Amikor annak idején, bő tíz éve regeltem az akkori spider-tomra, McFarlane volt a kedvenc rajzolóm, művészem,meg úgy an block az atyaúristen. Szerintem az ő képeit másoltam a legtöbbször ki a Pókember képregényekből, majd persze a Spawn-t is begyüjtöttem, amennyi magyarul megjelent. És persze jó pár a rajzai alapján készült figura is itt pihen a polcomon.
Szóval egész rajzolói irányvonalamra nagy hatást gyakorolt. Azóta baromi sok kedvelt alkotóm van, akiknek a munkáiból tudok inspirálódni, de még mindig nagyon jó rajzolónak tartom, annak ellenére, hogy látom a munkái korlátait (amiket talgaby rendszeresen szeret az orrom alá dörgölni

).
Én szerettem, mai szemmel is tetszik, de az tuti, hogy ez nem egy komoly, felnőttes képregény, szerintem ez az egész a zaklatott tinédzserkor tökéletes lenyomata.
Attól, hogy én szeretek valamit, nem lesz fogyatékos, meg balf*sz az akinek az nem tetszik.

De tényleg a Spawn mitől nem "mangás"? Magyarúl megjelentek közül az volt az első digitálisan színezett képregény.
Te megkapod amit akarsz, vagy amivel beéred, én meg nem kapom meg.
Persze, megkapom, ha teszek is érte. Amit akarok az ugyanis a hazai szerzői kiadványok szélesebb körben való terjesztése, új irányokkal való kísérletezés stb. Elsősorban alkotóként tekintek a képregényre, másodsorban rajongóként.

Ami pedig külföldi megjelenés érdekel, azt megrendelem külföldről, szerencsére ez manapság már nem olyan nehéz, mint 10-20 évvel ezelött.
És még tiszteljelek is, amiért nincs másra igény emiatt.
Engem, hol írtam én ilyet bakker?
