Ugyanakkor az Utóhatás nekem sok pluszt nem adott hozzá (bár lehet, hogy később még fontos lesz, illetve majd a Spectacular 200-ban utalnak vissza rá), a 183. szám végével kereknek éreztem a történetet.
Nem is ahhoz adott hozzá, inkább csak folytatta a történetet ott, ahol lezárult, hogy az milyen hatással van a többi szereplőre.
Emlékszem is valamire még a 90-es évekből, hogy levelezési rovatban vagy összefoglalóban(?) írták az akkori szerkesztők, hogy azért nem adják ki, mert szerintük nem éri el a Kraven szintjét.
Nem csak a rajza? Mert hogy a sztorija igen, vagy nem, azon lehet vitatkozni, de azon nem, hogy 100 ennél gyengébb meg megjelent.
Azért az nem volt fair, hogy ott fejeztétek be a sztorit, ahol az általam nem birtokolt CsP 101. szám kezdődik.
Direkt csináltuk, mert van a 101-esből még pár ezer darabunk, és el kell, hogy adjuk.

Jó lett volna különben a békásat is kiadni újra - ezúttal olyan fordítással, ahogy eredetileg szerettem volna -, de kellett a hely másnak.
Én is a venomos borítóra szavazok. Egyébként melyik számban volt ez belső borító? Csak a vészmanósra emlékszem.
Valamelyik 120 utáni vastagban.
A legjobban az tetszett (a történet mellett, természetesen), hogy ilyen klasszul belefutott a CsP 101. számába, amelyhez szép emlékeim fűződnek. Jól rémlik, hogy a fordítás össze lett hangolva a régivel? 
Persze, erre mindig nagyon figyelek. Most vicces is volt, mert a saját régi szövegemmel kellett összepasszintanom.

Rengeteg ilyen lesz a börzén megjelenő Új Bosszú Angyalai kötetben, mert végigmegyünk a Kitöréstől kezdve az összes eddigi sztorin, hogy hol sz*rtak bele a levesbe a skrullok, amióta összeállt az új csapat.
A fiktív CsP-s sorszám szándékosan maradt el? Ha igen, szerintem valahová azért oda kellene írnotok, mert nagyon hasznos volt.
Nem, elvileg a hátsó belső borítón ott lett volna, de valamiért lemaradt...
Ahogy olvastam a képregényt, és gyönyörködtem a minőségben, az jutott az eszembe, hogy milyen jó lenne, ha kitennétek ide egy oldal ,,retus előtti" és ,,retus utáni" összehasonlítását. Szerintem rajtam kívül még sokan kíváncsiak lennének, miből dolgoztok, mert az eredmény nagyon szép.
Rendben, egyszer megcsináljuk.

De majd összehasonlíthatod például a PPP 6-nál is, mert most feljavítva adjuk ki újra.
Az utolsó oldalon a kitekintés most különösen érdekesre sikerült. Az ott említett Spider-Man 17 is a +1 dobozban jelenik majd meg? Belefér egyáltalán ennyi minden? 
Nem, már +2 doboznál járunk.

Két kérdés, csak kíváncsiságból: a régi "póki" és a mostani "pókfej" a "spidey" eltérő fordításai?
Egy különbséggel igen: a "pókfej" a régi, és a "póki" az új. Utóbbit csak a 120. szám körül érkező Hideg Csaba használta, illetve utána már mások is.
És miért a Kraven utolsó vadászatáról szól az interjú, ha a képregényben annak a folytatása megy? Nem passzolt volna jobban a 2016-os különszámba?
Amikor elkezdődött, még nem tudtam, hogy jövőre ki akarom adni a Kravent. Ezeket a doksikat, terveket nekem egy évvel előre meg kell csinálnom.