Egek, mit tudtál csinálni? 
Kettő is volt.
Az első egy nagyon egyszerű, nagyon tanulságos történet arról, hogy lehet totálisan tönkretenni az életed egyetlen másodperc alatt, egyetlen rossz gondolattal.
Tél volt, este, jöttem haza edzésről. Olyan 19 lehettem. Hó néhány napja esett, fellapátolták őket kupacokba a járdákon, a kupacok már meg is fagytak. A legtöbb kábé térdmagasságig ért. Leszálltam a Hévről, elindultam mellette az eleje felé, de nem értem át előtte, elindult. Megálltam, ahogy mindenki, hogy megvárjam, amíg elmegy. Viszont baromi fáradt voltam, és ott álltam egy hókupac mellett, gondoltam, rátámaszkodom. Rátettem az egyik lábam, és ahogy ránehezedtem kicsit, a jégen megcsúszott, és nagyon gyorsan elindult a Hév kereke alá (közvetlen a járda szélén volt a kupac). Szó szerint a kerék elől - a Hév alól rántottam vissza a lábam, és csak annak köszönhettem, hogy jó az egyensúlyom, és azonnal meg tudtam támaszkodni a másik lábamon is. Egyetlen pillanat alatt elhűltem, mindenki döbbenten nézett rám.
Csak egy tizedmásodpercen múlt, hogy akkor és ott nem vágta le a Hév a jobb lábam. Ennyi kellett volna hozzá, semmi több. Nehéz elképzelni, mi lett volna utána.
A másik egyszerűbb volt, bárkivel előfordul.
Ugyanaz a Hév, sok évvel korábban (talán 14 lehettem). Büfé az egyik oldalon, dupla sínpár, átgyaloglás. Vettem egyet inni, mert nyár volt, meleg. Megittam, jönnék vissza. Látom, a Hév jön, de gyorsan futok, sima ügy, hogy visszaérek előtte.
Első sínpárt akadálymentesen veszem, Hév még mindig messze van, ráugrok a második sínpár első sínére, onnan egy ugrással a másik sínre, de azon megcsúsztam, és hanyatt visszaestem a két sín közé, méghozzá úgy, hogy pont a tarkómat vertem be az előző sínbe. Nagy mázli, hogy nem ájultam el, mert a Hévnek már esélye se lett volna megállni, már sípolt, meg fékezett ezerrel. Szerencsére csak elkábultam, de jól tudtam, hogy mi a szitu, úgyhogy gyorsan talpra álltam, és leugrottam a sínről. Aztán gyorsan elszaladtam, nehogy agyonverjen a vezető.
