Érdekességek

[Tom Fireheart]

Érdekes a téma, amit felvetettél, Kaine. Én személy szerint azt az elvet vallom, hogy nem a pénz a legfontosabb a világon (ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy egyáltalán nem számít, mert éhenhalni senki se szeret, meg nyilván a kényelmet is szereti az ember, de önmagában a sok pénz nem boldogít), és az ismerőseimet/haverokat/barátokat soha nem az alapján ítélem meg, hogy kinek mennyi pénze van, vagy kinek mi a szakmája, hanem a személyiségük alapján, aszerint, hogy ott belül milyen emberek. Csak azért, mert tegyük fel, sok pénzem van, még nem mondanék le a jóbarátokról, csak mert van egy puccos új társaság, akiknek a külsőség a fontos, és amelynek a kegyeiből bármikor kieshetek, ha koldusbotra jutok valamilyen okból. (Itt nem akarok általánosítani, nyilván a gazdag emberek sem egyformák, vannak pozitív és negatív végletek köztük, itt most csak a negatívakra gondoltam.) A közös nyaralás/mozizásra konkretizálva a dolgot, lehet hogy naív vagyok, de attól, hogy nem tudtok többször elmenni együtt nyaralni/mozizni, még lehetne tartani a kapcsolatot nem? Illetve nem kéne megszüntetni a baráti/haveri kapcsolatot... Mert oké, ő többször megy el nyaralni, nabumm, attól még csinálhatunk más közös programot, amihez nem kell sok pénz, pl beülni egy kávézóba, vagy szimplán felugrani egymás kecójába dumálni egyet vagy akármi... Persze nyilván nem ilyen egyszerű a kérdés, mert az emberekben - ahogy említetted - van önérzet, meg az emberek egy része irigy is (akár tudat alatt is, még ha nem is vallja be magának). De akik nem a pénz alapján ítélik meg a másikat, és csak az a fontos nekik, hogy az illető megbízható, és jó ember, azok biztos meg tudják őrizni a barátságot, még akkor is, ha anyagilag nem egy szinten mozognak. De lehet hogy naív vagyok. Meg még kőgazdag se voltam, eddig még sose nyertem a lottón. De én így gondolom, ahogy leírtam. 

Ami Lucast illeti, hát ha ez tényleg úgy van ahogy talgaby írta, akkor tényleg meg se kottyant volna Lucasnak, ha bebukik az új trilógia. Ha én rendező lennék (tegyük fel hogy híres és befutott ) akkor ennyi pénzből totál úgy csináltam volna meg a filmet, ahogy akarom, persze nyilván úgy, hogy minél több embernek tetsszen (beleértve engem is), mert a filmkészítés célja végülis az emberek szórakoztatása, nameg próbáljon az ember maradandót alkotni, illetve a hírnévnek sem tesz jót a bukta, de az biztos, hogy nem alakítottam volna át az eredeti elképzeléseimet számomra kevésbé tetsző irányba, csak azért, hogy valamivel több legyen a bevétel. Úgymond egyáltalán nem maga a bevétel izgatott volna, hanem az, hogy minél jobb legyen a film. Természetesen ez csak a milliárdos, über-elismert "bármit megcsinálhatok a filmben mert én vagyok az atyaúristen" rendezőkre igaz.
Amúgy simán lehet az is, hogy Lucas azért csinálta ilyenre az Ep. I-et mert neki így tetszett, nem? Nem biztos hogy Jar-Jar csak a kisgyerekek miatt került bele.

[pepo05]

Úgy van ahogy írta, minden cuccból, amit kiadnak Star Wars néven, neki jókora százalék megy a zsebébe. Anno itt baszta el Cameron, mert ha valahogy ki tudja lobbizni, hogy a jogok nála maradjanak, nem itt tartana a Terminator ahol.

Ha Lucasnak valóban lenne presztízse, akkor nem ülne a dollármilliárdjain, hanem csinálna valami mást is. Mert az az ember, azon túl, hogy megcsinálta a Star warst, meg annak a pénzéből létrehozott egy PC játk gyártó céget, digitiális trükkökkel foglalkozó céget, meg még vagy 30 másikat, életében lópikulát sem csinált. De tényleg, semmit. Ha lenne egy kis vér a pucájában, akkor megpróbálkozna még életében csinálni valamit...de nem, ő úgy hírlik már egy következő SW trilógiában gondolkozik, hogy lehet mgéiscsak meg kéne csinálni. Legalábbis egy bennfentes közeli barátja véletlen elszólta magát a blogján (ami azóta perezs már 20 millióképpen korrigált), hogy készülőben van egy SW mozifilm.
Ha nem igaz, akkor sem hallani semmiről, amit Lucas tervezne és nincs köze a Star Warshoz.

Meg amúgysem hinném, hogy egy ilyen kőgazdag pali attól félne, hogy kiesne a kőgazdagok társaságából, és nem mehetnének a Bahamákra nyaralni, vagy a saját szigetükre, amit a Közel Keleten vettek. Sokkal magának valóbb ember ő annál. Pont az a furcsa, hogy amilyen elképzelhetetlenül gazdag, sosem olvasni arról, hogy milyen ésszerűtlen hülyeségekre szórja a pénzt.

[Todd]

Tom, jól látod a dolgot, valóban naiv vagy.

Minél távolabbi két ember anyagi helyzete, annál tarthatatlanabb a kapcsolat, ez így van, és nem feltétlenül azért, mert a pénz a fontos.
Minnél inkább eltérő két ember életvitele, annál inkább eltérőek lesznek a problémáik, az örömeik, magyarán a beszélgetés témáik is.
Te mit éreznél, ha egy gazdag spanod/rokonod elkezdene neked arrol szomorkodni, hogy lehet, hogy idén le kell mondania az egyik (!) trópusi nyaralását (amikor te még soha életedben nem voltál egy napnál hosszabb időt külföldön, és még sose volt útleveled), vagy arról panaszkodik, hogy lehet, hogy az egyik kocsiját el kell adnia, mert nem megy olyan jól a meló (amikpr neked egy kocsid sincs, nemhogy több), vagy meséli nagy boldogan, hogy felújították a házat, és végre elférnek öten a 7 szobás házban (ami azelött 4 szobás volt), miközben te még mindig egyetlen szobán osztozol negyed magaddal.
És ezek mind a saját életemből vett példák.

Naszoval még mindig úgy érzed, hogy nem választ szét két embert az eltérő anyagi helyzet?

[pepo05]

Szerintem ez a két embertől is függ, főleg a gazdagabbiktól. Mert a kapcsolat megromlását valószínűleg mindketten megérzik. Ilyenkor, ha a gazdag nem szállt el túlságosan magától, és mondjuk hiába a sok pénz, még mindig a régiek között érzi jól magát, inkább nem kezd el arról panaszkodni a töbi régi, de most csóróbb haverja előtt, hogy beszart az M5-ös Bömbi, meg sokat fogyaszt, vissza kellett állnia X6-ra. Vagy nem akar minden nyaralást valami extradrága, trópusi helyen tölteni, hanem inkább elmegy valami szerényebb helyre is, csak hogy azokkal menjen, akivel mindig is szeretett volna.

Kevesen vannka ilyenek, de azért még létezik, hogy van akit nem változtat meg a pénz, és belül ugyanaz az ember marad, mint volt. Én így látom.

Persze sajnos ezek a ritkábbak.

[kaine]

Van abban valami, amit mondasz, de hogy példánál maradjunk, ha elmentek közös nyaralásra a Balcsira, a rokonod a legújabb Audival (mert azért biztos nem fog venni egy Opelt, hogy jobban hasonlítson rád), te meg egy Skoda Favorittal, és teszem azt, csajozni mentek. Szerinted mennyivel leszel te csalódottabb a nyaralásban, mint ő? És kinek a hibája lesz ez? És kivel nem akarsz jövő nyáron menni? 
A saját példámnak úgy van vége, hogy jártunk továbbra is együtt moziba (konkrétan az unokahúgomról van szó, különben), de valahogy egyre kevesebbet. Mindig igyekeztem őket hívni, ha mentem, de miután egyre többször mondták le, már én éreztem kellemetlennek, hogy megint csalódást okozzak nekik azzal, hogy lemondják. A mai napig nagyon jóban vagyunk (én voltam a férje esküvői tanúja), de nem találkoztunk annyit, mint előtte.
Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy nem biztos, hogy megváltoztatott valakit a pénz azért, mert más társasággal van.
Tom: szó sincs itt puccos új társaságról. Majdnem minden nyaralásomkor ismerkedtem/haverkodtam össze tök ismeretlenekkel, akik tök jó fejek voltak. Egyszerűen azért, mert minden program érdekesebb, ha nem ketten csináljátok, hanem négyen. Konkrét példával például egy csúszdapark, ahol a lányok nem, vagy csak alig merik a brutálabb csúszdákat kipróbálni, a fiúk meg csak azokat szeretik.

Ami Lucas presztízsét illeti... szerintem nem ugyanazt értjük a "presztízs" szó alatt. Gaby: a presztízs nem a mozibajárók előtt van, hanem a közvetlen környezetben, vagy a munkahelyen, üzleti életben. Attól, hogy Lucas csinált trágyát, még mindig az egyik legnagyobb név a filmszakmában.
Pepo: a presztízs attól sem függ, hogy mennyit dolgozol. Ha egyszer letettél az asztalra valamit, utána hátradőlsz, attól az még nem romlik el. És azért lássuk be: Lucas nem kis dolgot tett le az asztalra. Gwenerációkat szögezett székhez, tévéhez, könyvhöz, játékhoz, mindenhez.

[talgaby]

Ha a presztízs alatt a szakmabeli hírnevét érted, az vagy húsz éve nincs neki, egyesek szerint soha nem is volt. Ha a "celeb" státuszát, akkor azt zsinórban három pocsék film még nem fogja megrengetni. Ez az ember túlélte a Star Wars Holiday Specialt, szóval innen már gyakorlatilag félteni nem kell. Bármit csinál, híres filmkészítő marad, és az SW és az Indy megalkotását valóban az életben el nem veszi tőle senki, ami nagyon is helyes.
Ja, és amúgy de, az SWI az let, amilyennek mindig is akarta, pontosabban amilyennek akkor akarta. Jelentettek meg hivatalosan is korai forgatókönyv-vázlatokat tőle, és az igazat megvallva (Jar-Jart leszámítva) a sztori sokat javult nála, de ez se mentette meg nagyon a filmet (bár azt nem tudom, hogy a Steven Seagal színiiskolájából elégségessel kiengedett Jake Loyd kiválasztásában ő mennyire játszott szerepet...).
Bár hozzátenném, a második részt sokkal nagyobb katasztrófának tartom az elsőnél, Christensen majdnem elérte, hogy pocsékabb legyen Anakin szerepében, mint Loyd, ami azért már önmagában egy buizonyos fokú művészet (igaz, az SWIII bámulokkiüresenafejemből előadásait az se überelte).

[pepo05]

Hát nem egy Al Pacino, de szerintem tűrhető volt a filmekben. A 3. részben semmi bajom nem volt vele...én nem kevés ellenszenvet érzek rajtad, mintsem objektív megítélést, Korrekt produkciót nyújtott...nézd meg a többi filmjét, azokban tényleg nagyon ótvar.

Pepo: a presztízs attól sem függ, hogy mennyit dolgozol. Ha egyszer letettél az asztalra valamit, utána hátradőlsz, attól az még nem romlik el. És azért lássuk be: Lucas nem kis dolgot tett le az asztalra. Gwenerációkat szögezett székhez, tévéhez, könyvhöz, játékhoz, mindenhez.

Én ezt úgy gondoltam, hogy szerintem nem az az ember ő, akit nagyon érdekelne, hogy benne van az USA leggazdagabb hírességeinek szűk listáján. Szerintem nem az az ember, aki elitvacsorákra, fogadásokra, flancot partikra jár a többi kőgazdag sznobbal. Mert a szakmabeli presztízst sosem lehet majd elvenni tőle az biztos. Ergo, az anyagi bukás miatti presztízsvesztést én csak az ilyesmi presztízsre tudom értelmezni, de ez meg Lucast egyáltalán nem érdekli és nem motiválja.

Van abban valami, amit mondasz, de hogy példánál maradjunk, ha elmentek közös nyaralásra a Balcsira, a rokonod a legújabb Audival (mert azért biztos nem fog venni egy Opelt, hogy jobban hasonlítson rád), te meg egy Skoda Favorittal, és teszem azt, csajozni mentek. Szerinted mennyivel leszel te csalódottabb a nyaralásban, mint ő? És kinek a hibája lesz ez? És kivel nem akarsz jövő nyáron menni?

AZ audival mentek csajozni, ketten. De ha én lennék az audis, megmondanám a havernak, hogy ha a csajok kérdezik, mondja hogy az övé. Esetleg oda is adnám neki. Hiba ki van köszörülve, mert neki lesz egy jó estéje, nekem ha akkor nem is, később még bármikor lehet.
Ha meg nem fogadná el, akkor az már tényleg az ő baja. Ekkora fene nagy önérzettel nem szívesen barátkoznék, legalább kibújna a szög a zsákból.
Mellesleg a srác legalább bebizonyíthatná magának, hogy én eddig csak azért voltam sikeresebb a nőknél, mert gazdagabb vagyok.

[kaine]

Gondoltam, hogy előjön AZ Audi.  Mondhattam volna más példát is, csak ez volt a legkézenfekvőbb. 
Legyen családos nyaralás, ahol nem fértek be 1 kocsiba. Akkor neked vagy a jelenlegi nőd, netán a gyerekeitek előtt lenne kellemetlen, hogy ők mennyivel könnyebben élnek - attól függetlenül, hogy persze a nő nem mondaná/nem venné rossz néven, valami csak lecsapódik. Ha más nem, hát a két feleség/barátnő öltözködésén...

[pepo05]

Azért szerintem nem ilyen drasztikus különbségeknél működik ez a dolog. Mert pl az öltözködés már tipikusan egy olyan példa, hogy hatalmas anyagi szakadéknak kell lenni, hogy az annyira meglátszódjon. Azért ma már nem márkás meg méregdrága cuccokból is lehet igényesen és divatosan öltözni. Ha meg nincs akkora különbség a két család között, hogy az egyiknek gyémántkövekkel kirakott telcsije, meg órája, meg 20 kiló aranya legyen, a kutya se fogja megmondani, hogy most ezen a nőn az a nadrág egy 300 ezer forintos DolceGabbana vagy ilyesmi.

Nem akarok görcsösen ragaszkodni ahhoz amit mondtam, mert nyilván mindkét személytől is nagyon függ az együttműködés, plsuz nyilván egy milliárdos & minimálbérből élő között már nagyon-nagyon nehezen működhet a dolog, de azt továbbra is tartom, hogy nem olyan elképzelhetetlen, mint ahogy a te példáidból éreztetni akarod.

[kaine]

Én csak annyit mondok, hogy én tapasztaltam "kicsiben", úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy ez "nagyban" szakadékká nő.  Csak éppen a hogyanját még csak elképzelni se tudjuk.

[Tom Fireheart]

Minél távolabbi két ember anyagi helyzete, annál tarthatatlanabb a kapcsolat, ez így van, és nem feltétlenül azért, mert a pénz a fontos. Minnél inkább eltérő két ember életvitele, annál inkább eltérőek lesznek a problémáik, az örömeik, magyarán a beszélgetés témáik is.

Ebben van valami, de amit te mondasz, az már az a szélsőséges eset, amikor a pénz megváltoztatta a gazdag embert. Mert ha valaki földhöz veri a seggét attól, hogy a garázsában álló 7 luxusautóból 1 bedöglött, annak eszébe kéne juttatni, hogy vannak családok ahol a napi betevő megteremtése is komoly probléma. Egyébként meg annyi tapintat lehet a gazdag emberben, hogy nem a szegényebb haverja előtt panaszkodik, hogy x helyett már csak x-1 luxusautója van, meg ilyenek. Na bumm, vesz másikat, de ha nem, akkor se fog rászorulni a BKV-ra. Egyébként az jutott eszembe, hogy erre megoldás lehet az is, hogy az ember többféle baráti/haveri körrel rendelkezik. (A legtöbb embernél gondolom így van, hogy több olyan haveri köre is van, amelyek nem ismerik egymást.) az egyik nap elmegy az egyik haveri társaságba puccos partyra, kidumcsizni hogy kinek hány autója van, egy másik alkalommal meg szervez egy kis összeröffenést a szolidabb haveri körrel, és mondjuk playstation-öznek egy jót. Szerintem meg lehetne így oldani. Természetesen ez az olyan emberre érvényes, aki nem szállt el attól hogy sok pénze van, és nem a külsőségek fontosak neki.

Egyébként azzal egyetértek, hogy ha nagyon nagy a gazdasági szakadék (pl milliárdos vs éhező család), akkor ott tényleg nem valószínű a barátság. De ha nem túl nagy az eltérés, tehát a szegényebbik család sem mondható szegénynek (van legalább 1 ház, egy autó, lakásban megvan minden ami kell és nem gond a kaja, rezsi stb), akkor szerintem megmaradhat a jó kapcsolat. Szóval az én véleményem pepo álláspontjához van közel.

Tom: szó sincs itt puccos új társaságról. Majdnem minden nyaralásomkor ismerkedtem/haverkodtam össze tök ismeretlenekkel, akik tök jó fejek voltak. Egyszerűen azért, mert minden program érdekesebb, ha nem ketten csináljátok, hanem négyen. Konkrét példával például egy csúszdapark, ahol a lányok nem, vagy csak alig merik a brutálabb csúszdákat kipróbálni, a fiúk meg csak azokat szeretik.

Nehogy félreértsd, a puccos társaság nem rád vonatkozott, azt csak példának mondtam arra az esetre, amikor ez embert megváltoztatja a pénz, és a külsőségek lesznek neki fontosak, és csak olyan társaságban érzi jól magát. Amit te írtál az teljesen oké, érthető hogy úgy jobb a közös nyaralás.
Konkrétan a mozis példádhoz: biztos vagy benne, hogy ott az eltérő anyagi helyzet volt a gond? Nem lehet, hogy inkább egyszerűen arról van szó, hogy egy idő után unokahúgodat már nem érdekelte annyira a mozizás? Ha magamból indulok ki, én pl tinédzser koromban imádtam a mozizást (igaz akkor az anyagi keretek nem tették lehetővé hogy gyakran menjek, de évi 4-5 mozifilm azért megvolt), de az utóbbi években már jó ha egy évben egyszer eljutottam moziba, akkor is csak azért, mert egy húdenagyon várt filmről volt szó. Valahogy már nem hoz lázba annyira maga a mozizás. Amúgy örülök, hogy ettől függetlenül jóban vagytok unokahúgoddal, ezek szerint nincs gáz.

[kaine]

Mert ha valaki földhöz veri a seggét attól, hogy a garázsában álló 7 luxusautóból 1 bedöglött, annak eszébe kéne juttatni, hogy vannak családok ahol a napi betevő megteremtése is komoly probléma.

Nos majdnem biztos vagyok benne, hogy ezzel a legtöbb ember egyetért, ami viszont azt bizonyítja, hogy a legtöbben tévednek. 
Az embernek önmagától nem jutnak eszébe ilyen dolgok. Mi, aki egy középosztályban élünk, nem igazán jut eszünkbe az, hogy nálunk is mennyivel rosszabb helyzetekben vannak családok (persze eszünkbe jut, de legfeljebb sajnáljuk), mert nekünk is megvannak a magunk problémái. Megint saját példa: amikor a Vertigo kiadások idején azt láttam, hogy elbukok 2 millió forintot, és ezzel alighanem véget is ér a kiadói álmom, eléggé magam alatt voltam ahhoz, hogy egyszer se jusson eszembe, hogy vannak, akik 12 órát dolgoznak a rezsiért. Eléggé biztos vagyok benne, hogy ugyanez a téma megvan "fentebb" is, csak éppen más problémákkal. Értsd: én se haltam volna éhen, ha tényleg abba kell hagynom mindent, de akkor is eléggé szarul éreztem magam.  Tudod, mikor jut az emberek eszébe ilyesmi? Ha szembesülnek vele.  Jó példa DiCaprio, aki miután Afrikában forgatott, és látta, hogy ott hogyan élnek az emberek, azóta rendszeresen segít nekik, és kissé átértékelte az addigi ismerőseinek a problémáit is...

Konkrétan a mozis példádhoz: biztos vagy benne, hogy ott az eltérő anyagi helyzet volt a gond? Nem lehet, hogy inkább egyszerűen arról van szó, hogy egy idő után unokahúgodat már nem érdekelte annyira a mozizás?

Nem, mert nem csak moziba hívtam. Persze az lehet, hogy az aktivitásukkal volt a probléma, és csak kimozdulni nem akartak annyiszor...

[Tom Fireheart]

Az embernek önmagától nem jutnak eszébe ilyen dolgok. Mi, aki egy középosztályban élünk, nem igazán jut eszünkbe az, hogy nálunk is mennyivel rosszabb helyzetekben vannak családok (persze eszünkbe jut, de legfeljebb sajnáljuk), mert nekünk is megvannak a magunk problémái. Megint saját példa: amikor a Vertigo kiadások idején azt láttam, hogy elbukok 2 millió forintot, és ezzel alighanem véget is ér a kiadói álmom, eléggé magam alatt voltam ahhoz, hogy egyszer se jusson eszembe, hogy vannak, akik 12 órát dolgoznak a rezsiért. Eléggé biztos vagyok benne, hogy ugyanez a téma megvan "fentebb" is, csak éppen más problémákkal. Értsd: én se haltam volna éhen, ha tényleg abba kell hagynom mindent, de akkor is eléggé szarul éreztem magam. 

Ebben teljesen igazad van. De egyébként ilyen helyzetekben ez teljesen érthető, azért az nyilván nem volt mindegy nálad, hogy elbuksz-e ennyi lóvét, meg hogy dugába dől az álmod, persze hogy ez fontos az embernek. Ugyanígy ha egy milliomosnak rosszul megy a vállakozása és csődközelbe kerül, teljesen érthető hogy ki van akadva miatta. Én csak azt nem tartom helyesnek, amikor az ember a - saját anyagi helyzetéhez képest - valami nem igazán jelentős külsőség miatt hisztizik, mint amit Todd emlitett, hogy a nemtomhány luxusautóból bedöglik egy. De nyilván az ilyen emberek már nagyon a szélső véglet. Az viszont érthető, hogy a jómódú embereknek is lehetnek komoly problémáik, ami letöri őket.

Tudod, mikor jut az emberek eszébe ilyesmi? Ha szembesülnek vele.  Jó példa DiCaprio, aki miután Afrikában forgatott, és látta, hogy ott hogyan élnek az emberek, azóta rendszeresen segít nekik, és kissé átértékelte az addigi ismerőseinek a problémáit is...

Ebben teljesen igazad van. Nekünk is csak akkor jut eszünkbe ha látjuk valami doksifilmben.

Persze az lehet, hogy az aktivitásukkal volt a probléma, és csak kimozdulni nem akartak annyiszor...

Szerintem ez is simán benne lehetett a pakliban.

[Todd]

Tom, azért én nem luxusautórol beszéltem, csak autórol szimplán, és az illetőnek nem is 7+ volt a garázsban, csupán 2, és nem azt írtam, hogy lerobbnt, hanem, hogy lehet, hogy el kell adnia, ja és nem is nekem panaszkodott, hanem apámnak (ezt mondjuk nem írtam, csak azt, hogy megtörtént saját példa), mert az, hogy nekem nincs kocsim, az még oké, fiatal vagyok még, sokminden lehet velem, de apám már negyven fölött jár, neki azért nyilván másképp esik az ilyen.
Szóval én a példákat azért nem multimilliomosi szintre értettem, mivel nem is ismerek multimilliomosokat.
De úgy néz ki, már nem csak élőszóban alakulnak át a történetek, a sokadik ember elmondása után.

[Tom Fireheart]

Ja, bocsi, nem tudtam hogy ennyire konkrét a példa amit mondtál, ne hari.

Szóval én a példákat azért nem multimilliomosi szintre értettem, mivel nem is ismerek multimilliomosokat.

Oké, értem, mondjuk ilyeneket én se ismerek.

De úgy néz ki, már nem csak élőszóban alakulnak át a történetek, a sokadik ember elmondása után.

Ja, mint a népmesék, billentyűzetről billentyűzetre terjednek...

[Todd]

Semmi gond Tom.
Amúgy most ninc kedvem megint visszakeresni, hogy konkrétan ki mit mondott, de azért olvasgttam, hogy miket irtatok a témában, és azét sok igazság van abban, hogy ez múlik mindkét ember hozzáállásán.

[Ju]

Érdekes témát vetettetek fel... én alapvetően úgy gondolom, hogy a pénz még nem ok arra, hogy különbséget tegyen két ember között, de az, hogy ezt felismerjék és kezeljék, tudatosságot és érzelmi intelligenciát követel mindkét féltől. Itt felismerheted, hogy nem az anyagi helyzet határozza meg az embert, és attól, hogy egy problémája téged zavar, az még neki probléma. Mindenkinek más élete, körülményei, feladatai, ebből adódóan más problémái vannak, amiket csak ő tud megoldani. Neki ugyanolyan valóságos probléma lehet, hogy el kell adnia az egyik autóját, mint neked az, hogy miből mész moziba. Nagyon sok gondolatot lehetne még ideírni, mert egyre jobb témákhoz juthatunk, de azért nem vinném túlzásba. Inkább azt mondanám, hogy szerintem jó hozzáállás szeretni, tisztelni minden embert azért, mert él, és felismerni benne azt, hogy bár különböztök, mégis ugyanúgy emberek vagytok, ezzel egyikőtök feladatait sem lekicsinyíteni vagy felnagyítani.

[zozi56]

Hallottatok már a tokiói kapszula hotelekről? Régen azért találták ki őket, hogy akik éjjel már nem tudtak hazajutni, egy-egy éjszakát ott tölthessenek, de most már a legtöbb vendégnek ez az állandó lakhelye. Így néz ki:

[kaine]

Mármint hogy odaköltöztek? 

[zozi56]

Igen.