CB: Nem teljesen érted a lényeget. Lehet harminc éven át hasonló színvonalú sztorikat írni. Nem a színvonal a lényeg. Tíz-hetven év alatt nincs olyan sorozat, aminek ne lenne jó és rossz szakasza. És még az sem feltétlen fontos, hogy milyen alapra építkeznek. A világ egyik legbénább figurája valaha Spawn, aki egy ritka gyenge Venom-klónként indult, aki maga is egy ritka gyenge Aline-klón volt, de volt egy röpke időszak David Hine alatt, amikor nem győzték agyondicsérni a sorozatot. (Bár mintha ott pont kinyírták volna Simmonst…)
Pókembernél ráadásul meglepően jó az átlagos színvonal, ami annak is köszönhető, hogy sok író kedveli és sok remek írót küldtek a sorozataira. Én is rengeteg sztoriját kedvelem, és máig olvasom – igaz, nem a frisseket, hanem Essentialöket.
A gond inkább akkor van, amikor elolvasom a hetvenes években készült PPSSM egyik számát, és mindössze az különbözteti meg teszem az ASM kétezer-tizenegyes hatszázegynéhányadikjától, hogy más a zínezés és kevesebb a szövegbuborék, de a főszereplő jelleme harminc év múltán is tök ugyanaz (ezt még az anakronisztikusnak kikiáltott Supermanről sem mondhatjuk el), pontosan ugyanazokkal a gondokkal küzd és ugyanolyan ellenfelek támadnak rá, hogy aztán ugyanahhoz a mellékszereplőgárdához térjen be, akik ugyanúgy viselkednek. Sajnos valószínű, hogy nem fogod érteni ezt a párhuzamot, de Peter Parker gyakorlatilag a Marvel Archie-ja. Csak ez egy kvázi-realisztikus környezetben nagyon nem működik. Egyedül azért működött mégis, mert egyrészt amikor rotálták a mellékszereplőket, akkor nagyon jókat találtak ki, másrészt tényleg zseniális írók voltak a címen, és egy remek író egy béna figurából is világverő dolgokat hozhat ki. (Lásd Morrison: Flex Mentallo.)
(Persze a gyökeres változás ugyanúgy nem jó. Részemről DeMatteis DepiPókja minden idők egyik leggyatrább Pókember-érája, annyira lesült, hogy Miller-Batmant akar csinálni belőle, hogy az már fájt. És az sem javított a helyzeten, hogy a Kraven utolsó vadászatát leszámítva DeMatteis-nek életében nem ment a komor stílus, legsikeresebb művei mind a paródia határát súroló vicces címek voltak, mint a JLI.)