Most töredelmesen bevallom, tévedtem. Tévedtem, amikor nemrég Joe Kelly sztoriját szidtam, tévedtem, amikor azt mondtam a BND Special után, hogy talán még van remény Guggenheim számára, és tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy az előbb említett Guggenheim már nem mehet lejjebb. Ez az Annual egyszerűen annyi szempontból rémes, hogy felsorolni is alig lehet. A poénok vagy laposak, vagy erőltetettek, vagy egyszerűen csak humortalanok. A történet már a visszatekintés narrációjánál irritáló, amire Wacker ismételten idióta hangnemű kommentjei még rátesznek egy lapáttal (pedig pár hete még úgy tűnt, végre leszokott róla), a sztorivonal egyszerűen envetséges ezzel az egyszerhasználatos szupergonosszal (na jó, Straczynski egylövéses figurái sokkal gázabbak voltak, ez szentigaz), a Reedes jelenet egyszerűen elképzelhetetlen, és Jackpot sorsa meg már szánalmas. ANnyira hülyén intézi el, és olyan csapnivaló dramaturgiával, hogy ellenpéldaként lehetne felhozni egy képregényes forgatókönyvíró kurzuson. És még nincs vége, mert Guggenheim még a pályafutása egyetlen olvashatónak mondható történetét, a Wolverine: Vendattát is tönkrevágja sikeresen azzal, hogy az ottani történet végén kinyírt Damage Control-vezért egyszerűen minden magyarázat nélkül fogja, visszahozza, és kinevezi Vezér II-nek. De persze még mindig lehet ennél lejjebb menni, mert a Loeb-féle Hulkkal ellentétben (aminél lejjebb meg már nem) itt van egy aprócska pozitívum is: a bettys jelenetek és az egész nyomozóriporteres dolog, ami a történet közepefelé tölt ki egy aprócska szakaszt, tényleg ügyesen vannak összehozva, és személy szerint örülök, hogy Póki kicsit beindította a nyomozóösztönét (ha már vmi oknál fogva a pókösztöne az egész számban eltűnni látszott). Bár tekintetbe véve, hogy Guggenheim alapvetően egy krimiíró, talán nem is csoda, hogy ez az egyetlen dolog, amit nem sikerült elszúrnia.
De most komolyan, ha a DC-től is kvázi kirúgták, és a Blade-sorozata is akkorát bukott, mint az ólajtó, melyik eszement vadmarha találta ki, hogy ő legyen a ASM második legaktívabb írója?