Most írom le, mert friss az élmény.
Elolvastam a Morlun visszatér-t, és tudni kell rólam, hogy hajlamos vagyok arra, hogy túlzottan beleéljem magam a képregénybe, meg úgy általában, ha pl filmet, rajzfilmet nézek, képes vagyok arra, hogy mintha én lennék ott, abban a helyzetben, és most fordult először olyan, hogy rosszul lettem attól, az egy jelenettől, hogy Morlun kitépi Póki szemét... Ez azért övön aluli húzás volt, szemüvegesként, ráadásul megértem, bár a kettő (vakság, homályos látás) nem ugyanaz, de egy percre olyan érzés volt, hogy nekem tépték ki a szemem. És az ilyen részeket én amúgy sem bírom, hát, ha ennyire beleélem magam, pláne nem.
Sajna ma este nincs már idő elolvasni a folytatást, az marad holnapra, de várom, hiszen a zárókép az, hogy Póki a saját vérében fekszik a betonon.