Felmerült bennem pár kérdés, amire nagyon kíváncsi lennék Kaine. Persze tudom hogy ez még nagyon a jövő szele lenne, meg gondolom vannak olyan terveid, amiket nem osztanál meg most szívesen, de azért csak megmozgatja az ember fantáziáját, hiszen nem számítottam volna arra, hogy 2012-ben két Pókember újságot és a Marvel+-t újra olvashatom füzetben, a kötetes formátum mellett.

1. A 80-as évek mentén haladva elérünk ugye J. M. DeMatteis által írt Spectacular Spider-Man részekhez, például a The Child Within történethez. Kíváncsi lennék hogy ezekre a részekre mennyi esély lenne a kiadásra, nem tudom Sal Buscema rajzai mennyire vonzaná vagy riasztaná el az embereket.
2. Kraven utolsó vadászata újra kiadására mennyire lenne esély füzetben vagy kötetben? Nem hiszem, hogy sok ember eltudná olvasni nyomtatásban, és főleg olyan szép nyomdai kivitelben, ami a Kingpin eddigi kiadványaira is jellemző volt. Én szívesen megvenném, hiszen tőled mindig kiváló minőségben jelentek meg a képregények. Kíváncsi lennék a többiek véleményére is, hogy ezzel csak én egyedül vagyok-e.

3. Clone Saga. Ha elér odáig a kiadás, az egész sztorit kiadnád, vagy csak a fontosabb történeteket? Sok helyen olvastam, hogy nagyon sok felesleges rész van benne, ami nélkül sokkal élvezetesebb lenne a történet.
4. Jó esetben ha ezekkel is végére érnél a kiadással, úgymond már csak a Stan Lee-John Romita korszak maradna hátra. A PPP-hez hasonló korlátozott példányszámban sem lenne lehetséges üzletileg nyereséges vagy nullszados? Nem tudom hogy ilyen régi képregényekre a jog díj több vagy kevesebb-e.
Ui.: Nagy hálámat fejezem ki a Kingpin kiadó munkájáért, nélküle nem olvashatnám a mai napig a kedvenc karakterem történeteit nyomtatásban.

Ui.2: Kaine, az avatárod melyik pókember képregényből származik? Régóta furdalt a kíváncsiság már.
