Akkor már látom, hogy mit értünk másképp. Te művészetről beszélsz, holott a zeneipar nem az. A zeneipar. Igen, a művészetben nincsenek határok, nem is szabadna, hiszen akkor egysíkúvá válna, meghalna. (Persze ez is csak elvi fejtegetés, mert ma már az is a pénzről szól úgy 90%-ban)
Mindent művészeti szempontból értékelek, mégha nem is az mozgatja a világot. Pl. tudom, hogy a képregénytipart vagy filmipart mindent áthat a pénz, de ez azt, hogy nekem személyesen valami mennyire tetszik, egyáltalán nem befolyásolja. Gondolom neked sem.
Egyébként a művészet ugyanúgy érvényesül ezekben, ha a szerzői vonalat nézzük, ami ugyanúgy nem ritka az említett műfajokban sem. Nyilván a két szélsőséges esetben a legkiemelkedőbb, amikor annyira nincs kitörési lehetőség, hogy úgyis mindegy (magyar képregény

), vagy amikor annyira gazdag vagy, hogy már azért mindegy (az ominózus David Bowie).

A Metallica szerintem tökéletes példa, mert ők metál voltak, és max. rockra mentek vissza. Nem egy nagy váltás azért. Szóval a saját területükön maradtak, csak "puhábbak" lettek. Ez csak a fanatikusoknak blaszfémiával felérő dolog.
Nem hallgattam végig minden Linkin Park számot ever, de ismerem több számukat mindkét időszakból, és így kívülállóként ez az ügy nekem hasonló rajongói blaszfemizálásnak tűnik, mint a Metallicát övező jelenség, ja és egy rajongót egész biztosan ismerek, aki a kezdetektől fogva máig követi őket.

Ugyanezt érzem a Kornnál is (nekik meghallgattam minden albumukat).
nyilván érzékelem a különbséget, és nem érzem úgy, hogy ez az előnyükre történt, de ekkor távlatokban a hasonló színvonal esés majdnem elkerülhetetlen. Szerintem a kezdeti stílushoz való visszakanyarodás helyett, sokkal radikálisabb útkeresésre lenne szükség. Talán inkább amolyan elkényelmesedés jellemzi őket. Hmm, még a végén egyetértünk.

A Metallicánál nem éreztem azt, hogy ők csak a pénz miatt kezdtek el dallamosabb, melódikusabb számokat írni a totál zúzás helyett. Szerintem ők is érezték, hogy annál többet akarnak, többre képesek. Ráadásul szerintem rengeteg nagyszerű számról maradtunk volna le, ha megmaradnak trash-nek.
Ezt nyilván nem fogjuk innen megfejteni. Amúgy én nem érzem a Master of Puppets-et kevésbé kifinomult albumnak, mint mondjuk a Black-et (de a Black az kellett!). Abban meg azért biztos egyetértünk, hogy a Load, Reloed kombónál bőven jobb. De még a "friss" (mikor jön már új album!!!) Death Magneticen is akadnak bőven nagyszerű számok, a Just a Bullet Away-t, vagy az All Nightmare Longot gyakran meghallgatom.
Az egész album egészen jó, szívesen sorolom amolyan képzeletbeli 5. trash albumnak a Ride The Lightning mögé.
Hát, kérdezz meg pár embert, hogy ismeri-e a Tears for Fears-t. Szerintem 90%-ban azt se fogják tudni, hogy mi az. Hacsaknem zenében oly jártas ismerőseid vannak, mint te magad.
Sajnos ez nem viszonyítási alap, mert az átlag a Metallicáról is max hallott, de számaikat nem ismeri. Multkor a Petőfi rádión döbbentem meg, hogy kettő darab zenei műsorvezető közül egy sem ismerte a Metallicát, az egyik helyből nem tudta mi az, a másik meg kiderült, hogy keverte a Guns n' Roses-al.

Na ezeknek emlegethetnéd a Tears-t, az tuti.
Ez igaz, nem vitatkozok. De így a legtöbb műfajra is igaz ez, főleg a metálban, hiszen meghatározó a düh, ingerültség. 50 fele meg már lenyugodnak, megérnek az emberek, ne lázadoznak.
Ez a legtöbb rock bandára igaz, de azért vannak kivételek. Alice Cooper, vagy Gary Numan csak egyre keményebb lett az évtizedek során. De ha azt nézem, hogy mennyire megrekedt mondjuk a Slayer, vagy a Megadeth, akkor mindenképpen jót tett a populárisban való kirándulás sok kemény bandának.
Ehhez már nincs mit hozzá tenni.Minden egyéb, már csak okostojáskodó tudálékoskodás. 
Kedves Rock. Ezt hívják beszélgetésnek.
