Könyvben olvastad Kaine ?
Minden verzióját ismerem.

Először láttam a filmet szerencsére, így nekem a film nem volt csalódás. Az is nagyon tetszett. Aztán jött a könyv, amikor kiadták magyarul. Még sokkal jobb volt. Utoljára került sor a mangára. Alig hihető, de legalább annyival jobb volt a könyvnél, mint a könyv a filmnél.

Az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb képregénye volt, amit olvastam.
De. Sajnos.
Úgyhogy ez kivételesen kicsit sem helytálló, Ben. Állat jó volt annak a 15 részes sorozatnak szinte minden része. Nekem is az egyik legelső japán filmes élményem volt. Már amikor meghallottam, hogy miről szól, akkor tudtam, hogy baromi jó lesz.

Battle Royale film is van, talán két részes.
Igazából nem két részes, csak a sikerre való tekintettel készítettek még egyet belőle, de az nagyon gyenge lett.