Piros gatyád, buzi-e vagy? 
Nem azt mondtam, hogy a viselője az, hanem az öltöztető.

Csomó forgatáson voltam és mindig a meleg stylistok akarták ráerőltetni az emberekre a szivárványszínű cuccokat. A csaj ruhások viszont legtöbbször normálisak voltak (bár ők meg kissé túlbuzgók).
a színes farmer már tök átlagos, egyáltalán nem kirívó.
Igazság szerint bennem pont retro hatást kelt.
Amúgy meg kék-pirosban van "véletlenül". 
Tiszta Smallville.

Amúgy meg a pókruha is piros ráadásul teljesen testre feszül. De az nem buzis ám 
Az egy jelmez. Másrészt ott a nadrág kék, a csizma piros. A mostani utcai viseletnél általában a nadrág, ami sötét, a cipő és a felső ruházat bármilyen lehet, főleg a farmer elterjedése miatt. Előtte viszont ugyanúgy divatban voltak a színes nadrágok férfiaknál is, de ugye most divat a retro, szóval megint nem számít gáznak. De például a sötét nadrág, színes felső összességében vékony csípő, széles váll hatást kelt. Pókember eredeti jelmeze ilyen szempontból nagyon jól van megtervezve, mert derék felett az oldalánál kék, a vállaknál piros, a hasánál pedig trapéz alakban szélesedik felfelé a piros rész. A TASM első részében lévő módosított ruhánál viszont nem volt öv, ami megnyújtotta a testét, továbbá hiányzott a kar külső részéről a piros, ami meg a karizmokat tette látszólag vékonyabbá. (Bár alapból nem egy izompacsirta a srác.) A mostani jelmezben szerintem izmosabbnak fog tűnni.
A piros gatyaról meg annyit, hogy én lilát is hordok.
Hajaj, lila nadrágos embereket nem érdemes felingerelni, mert jön a zöldököl.

Amúgy a lilával kevesebb bajom van, az azért közelebb áll a kékhez (farmer).
Na mindegy, nem akarom kielemezni a Pókember teljes szereplőgárdájának öltözékét, valóban kissé hülye megjegyzés volt részemről.
------
Chris Cooper annyira nem tűnik rossz választásnak, de tényleg kicsit öreg. Mondjuk az első film szerint haldoklik, szóval talán nem lesz ezzel gond.
Az viszont vicces, hogy a 2008-as Superhero Movie-ban is ha jól emlékszem, haldoklott a főgonosz és ezért kísérletezgetett. De benne volt a ruha letépéses ötlet is, mint az TASM film metrós jelenetében. (Meg még pár apró hasonlóság is akadt, csak nem tudom hirtelen felidézni őket.) Mindezt úgy, hogy az a Raimi-féle Pókember paródiája volt.
Ha már Raimi... Peter a 2002-es filmben a bunyózást azért kezdte el, hogy vehessen autót. Lehet, hogy mostanra gyűlt össze a pénze, csak azóta meggarfieldosodott.

Különben is, van neki kocsija, nem tudom, mi a probléma:

A pókfonál amúgy lehet, hogy többe kerül, mint a benzin (bár ezt nem hiszem), de az is lehet, hogy mivel most kifogyhat belőle, ezért inkább csak szükség esetén hálóhintázik. A maga módján logikus volna, hogy legyen valamilyen járműve civilben, főként külvárosi használatra.