A töredezettségmentesítés tényleg nagyon idegesítő, bár lila gőzöm sincs az mire is jó tulajdonképpen.
Nos tehát. Képzeld el, hogy van egy nagy szekrényed, sok fiókkal, sorszámozva. A Windows így tárol adatot: megkeresi az első üres fiókot, majd addig pakolássza az adatot a további fiókokba, amíg nem ütközik teli fiókba. Ezt átugorja, megnézi, hogy a következő fiók üres-e vagy teli. Ha teli átugorja, megy a következőre stb. Ha üres, akkor megint addig pakol a fiókokba, amíg nem ütközik telibe. Itt a gond:
A kezdeti állapot. Üres szekrénybe tettünk három adatot, egy három hosszút, egy egy hosszút és egy kettő hosszút. A számok a fiókok sorszámai, a színek az összetartozó adatokat jelentik.
123456789
Tegyük fel, hogy kitöröljük a zöldet.
1234
56789
Van mondjuk egy három hosszú, világoskék adatunk. Ezt a fenti módszerrel így tesszük a szekrénybe: megkeressük az első üres fiókot. Ez a 4-es. Ide betesszük az első darabját. Megyünk tovább, a következő üres fiók a 7-es, ide jön a második szelete, a harmadik meg a 8-asba.
123456789
A világoskék adat tehát szétesett, azaz amikor meg akarjuk keresni, nem egymás melletti fiókokban kell kotorászni, hanem arrébb kell menni (minél többet mozog a lemez olvasófeje, annál lassabb az olvasási sebesség). Ha most mondjuk kitörölnénk a sötétkéket, és betennénk a helyére egy négy hosszút, akkor már két adat is töredezett lenne. Töredezettségmentesítéskor az ilyen "széttört" adatok kerülnek egymás mellé, több-kevesebb sikerrel.
Ezzel szemben a Linux ezt úgy csinálja, hogy mindig megnézi, hogy hová férne be az adattömb egyben, azaz ő a világoskéket a 7-8-9-be tenné, hogy egyben maradjon. Csak extrém nagy lemezhasználatkor válhat töredezetté. Szemléletesen ennyi a különbség. A Windowsok már telepítés után töredezettek (azaz képtelen úgy feltelepülni, hogy legalább a rendszerfájlok darabjai ne kerüljenek egymástól fizikailag tök messzi), ezzel is lassítva a rendszert.