Uh, milyen délutánom volt... Kitaláltam, hogy felbiciklizem a Kékesre. Mert mozogni jó. El is indultam, de aztán Mátraházán visszafordultam, mert dögfáradt voltam már a sok szerpentintől (meg a sok focitól a héten), majd legközelebb kipihentebben indulok. Aztán a visszaút... Marha jó élmény leszáguldani a Mátráról egészen Gyöngyösig, ezt közben az arcomon is lehetett látni (ilyen volt:

). A vigyor egészen addig nem hervadt le a képemről, amíg ki nem találta a sors, hogy nekem most brillíroznom kell az atlétikai tudásommal... Egy nyomorult fekvőrendőrön baromi nagyot bukfenceztem, és odacsúsztam hason két padon beszélgető nyugdíjas nénihez. Valamit szerintem mondtak, de nem hallottam a zenétől, így feltápászkodtam, és hogy bebizonyítsam, milyen jól nevelt és illedelmes fiatalemberrel van dolguk, csak ennyit mondtam: "Eh... az Isten bassza meg". Száguldottam tovább (közben az arcom változása:

->

->

), és mivel a bal tenyerem állatira felhorzsoltam, csak a jobb kezemmel tudtam fékezni. Erre pár perc múlva nem elszakad az a bowden?! Fék nélkül nem akartam menni, a tenyeremet nem volt jó érzés tovább trancsírozni, szóval alternatív megoldás kellett. Rájöttem, hogyha úgy fogom a kormányt, ahogy Pókember lövi ki a hálót, akkor még egész jól tudok fékezni is, csak a bukkanókon nyomja kormány. Szóval mentem tovább. Ilyen félbénán nem akartam az autóúton menni (meg az egyébként sem túl szabályos), szóval megkerestem az elkerülő utat, amin odafelé mentem, meg is találtam. Aztán 20 perc múlva egy zsákutcában rájöttem, hogy nem, nem találtam meg. Szitkozódik, visszafordul, keres, talál, megy tovább. Aztán, csak hogy ne szakadjon meg a balszerencse-sorozatom, Gyöngyöshalász után egy váltáskor beszorult a láncom a váltóba, nem mozdult sehová a pedál. Megálltam, fél óra bütykölés, nyakig olajos lettem. Semmi eredmény. Felhívtam apát, hogy jó lenne, ha kijönne értem kocsival, mert semmi kedvem innen hazagyalogolni. Nem vette fel. Mindegy, nem nyafogok, kemény vagyok, hazatolom (úgy 15 km lehetett). Mikor majdnem elértem a következő faluba, jött egy felüljáró, feltoltam rá a biciklim, ott meg kitaláltam, hogy felülök rá és legurulok, sokkal gyorsabb lesz. Felültem, épp egy picit értem hozzá a pedálhoz, erre az istenverte láncom beugrott a helyére. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Egy szemembe repült bogár olajos kézzel való kiszedése után konstatáltam, hogy rosszabb már nem lehet. De lehet. Elkezdett szakadni az eső. Szóval hazaestem csuromvizesen, szakadtan, olajosan, véresen és dögfáradtan, ma már nem nyúlok semmihez, csak a baj lesz belőle.