Szerintem kevered a szezont a fazonnal. A múltkor nem az oltásokról beszéltünk, hanem az antibiotikumokról, meg egyesek alaptalan gyógyszerellenességéről. Oltásokról én nem beszélgettem veled, sem mással, ha jól emlékszem, de ha igen, akkor az biztos, hogy a h1n1 oltás mellett én nem érveltem, mert olyannyira bizonytalan vagyok benne, hogy még magamnak sem adattam be.

A baktériumok elleni oltásokról pont most tanultunk, csak az utóbbi 2 hétben kerültem velük tisztába, ezért sem vitatkozhattam ezügyben.
Az oltások sokfélék lehetnek, előnyökkel, hátrányokkal, a lehetséges veszélyek is az oltás típusától függenek, azt meg a kórokozó típusa határozza meg. A vírusok ellen eleve nem tudom mit tartalmaz a vakcina, csak a bacik elleni oltásokat vágom. Nem tudom ez a h1n1 elleni oltás mit tartalmaz, ezért nem is adattam még be magamnak, majd utánajárok lehetséges. Szóval még tanácsot sem tudok adni, hogy adassátok-e be, vagy sem, mert nem tudom hogy működik. Mikrobiológián annyit mondott el az előadó ezügyben, hogy a súlyos szövődmények elkerülésére jó, de maga a fertőzés megelőzésére még nincsenek adatok. De ahogy kivettem pár elszólásból itt az egyetemen, vagy amit a tv-ben mondtak, elsősorban az immunszupresszált, vagy immunulógiailag veszélyeztetett emberekre lehet veszélyes a h1n1. Mellesleg ha követted a tv-t, akkor láthattad, hogy pont az a mizéria ment az oltással, hogy maguk a háziorvosok nem ajánlják és nagyon sokan megtagadták a beadást, emiatt legyártottak egy csomó vakcinát, ami nem került felhazsnálásra, megy a pereskedés, stb, szóval a h1n1 vakcina kapcsán még a szakma is teljesen megoszlik.
De ha mondjuk a kanyaró, mumpsz, tuberculosis, tetanus, torokgyík, rubeola, kolera, szifilis, hstífusz elleni védőoltásról kérdeznél valamit, ezekről tudok nyilatkozni.
