Az egész fejfa, újratemetés, temetőbejárás ott kezdődik, hogy egy adott ember hogy áll hozzá a halálhoz. A hozzáállását nagyon, vagy talán teljesen befolyásolja a hite, vallása, bár ez a kettő nem ugyanaz. Lehet sok mindent mondani, egyetérteni vagy nem, de én amondó vagyok, hogyha halálom után a testemet patkánynak öltözött goth-metálosok eszik meg egy csatornarendszerben, hát akkor tegyék, legalább az a test, ami csak egy otthonként szolgált nekem, örömöt nyújt nekik. Nem a test a lényeg, az csak egy eszköz, gyakorlatilag egy otthon. Persze számtalan helyen ezért megköveznének, és ezt nem úgy mondom, hogy mindenkit lehülyézek, aki ezzel nem ért egyet. Én a halálom után a testem minden darabját szeretném odaadni mondjuk egy művészeti sulinak, vagy korboncnok-tanítványoknak. A temetőben csak egy kb. 1,5*2,3*3 méteres helyet foglalok el attól, aki szeretné, hogy el legyen temetve. A lényeg pedig tényleg abban van, hogyha otthon a karosszékben ülve nem tudsz egy elhunyt ismerősödre/családtagodra, akárkidre gondolni, akkor az már régen baj. Ehhez nem kell magadra tetoválni valaki nevét, nem kell a hamvait őrizgetni a polcon, és igen, szerintem nem feltétlenül kell hozzá temető sem. Persze ha az illető, aki meghalt, halála előtt megkér rá, hogy mondjuk temessem el... akárhol, mondjuk az USA-ban, akkor nyilván meg fogom tenni, mert tiszteletben tartom a kérését. De a lényeg ebben a sok katyvaszban, hogy nem a test a lényeg, ami egy fában nyugszik, még akkor sem, ha jelképként szolgál. Másrészt azért egy Szent Istvánkicsit másabb mint mondjuk Kabos, és ezzel egyiküket sem lehúzni, vagy felmagasztalni akarom.