Inkább az önkontroll fokozatos eltűnésének venném, ahogy a népszerűsége növekedésével egyre inkább eltűnt fölüle a szerkesztői felügyelet.
Ennis amúgy nyíltan ateista, ami egy kamaszkori anarchista lázadásból maradt rá még Írországból. A vallás intézményére is úgy tekint, mint a féktelen erőszakra: egy számára érthetetlen szélsőséges társadalmi túlreagálásra (vagyis az írásai részben kicsit esettanulmányok is egy fiktív univerzum keretein belül, ami még mindig jobb, mint amikor "hangulateszköz" lesz belőle, mint teszem azt egy meg nem nevezett nőgyűlölő állampárti felkapott író esetében...). És ebből a szempontból soha nem is volt álszent, ha megkérdezik, elég őszintén beszél róla, bár róla átlagban elmondható, hogy elég értelmesen, ugyanakkor a legteljesebb nyíltsággal kimondja a véleményét bármiről.