Tényleg hasonlít rá, most hogy mondod!

Én az elmúlt napokban végeztem a Ellenhatással, és a Forradalommal. Az Ellenhatással kapcsolatban nincs kérdésem, a Forradalommal meg van pár dolog, amit szeretnék elmondani:
Nekem ez a rajzstílus, nem jött be. Próbáltam megszokni, az elején úgy álltam hozzá, hogy jó, majd megszokom, de a végére sem jött meg a nagy imádat. Valahogy olyan félkész tervezet szintű rajzok, amik benne vannak, csomó vonal, satírozás, tehát pont úgy néznek ki, mintha a "kész" előtt eggyel megállt volna a rajzoló. És ekkor néztem meg, ki rajzolta. Leinil Yu. Gondolom japán, és így mindent megértettem, hogy miért ilyen.
Magával a történettel amúgy nem volt gondom, mivel kb 3 nap alatt olvastam ki, ezért egy kicsit szakaszos volt a sztori, néhol érthetetlen, de ez csak a szüneteknek volt köszönhető. A vége nagyon tetszik, félbe van hagyva a történet, ez egy nagyon jó trükk, hogy a következőt is megvegye az illető. Sebaj, mert a következő is már itt figyel a polcon.

Visszatérve egy kicsit a Forradalomra. Tetszik ez a visszaemlékezés, amikor a jelenben vannak az Ezüst Szamurájnál, és akkor elmeséli az elejét a történetnek, pedig már a közepén vagyunk.
Ezek szerint, ha jól veszem ki az egész sztori annyi, ami a jelenben történik, hogy lelevelet kapnak Cage-ék, hogy Maya Lopezt hozzák haza, Elmennek japánba, elhozzák Lopezt, majd ott Harada otthonában zajlik le a harc. Majd visszaindulank, és itt véget ér a történet. A történet során pedig folyton bele-bele kezd a z előzmény mesélésébe. Ha jól értem.
A másik, hogy ki ez a Vudu testvér, hogy is miért kerül oda? ő tulajdonképpen mit csinált ott a Starbucksban?

A harmadik, hogy mielőtt Dr. Strange leszúrják, Logan félig vért köpve azt mondja Cage-nek, hogy " Cage mi művelsz?" Közben félig szorítja a hasát? Nem értem, pontosan mit is csinál,leszúrták, vagy mi?
A negyedik, hogy én Elektra fan sem vagyok, de a filmjét láttam, meg a Daredevilt is, és mindkét alkotásban nem gonosz. Persze kiderül róla, hogy Skrull. De akkor hol az igazi?
A végén miért állnak le a hajtóművek? Én valamiért Magnusra gondoltam, de nem ő volt. Hanem ki?