Egyébként ez a lány sokkal jobban illett volna Katniss Everdeen szerepére a Hunger Games-be, Jennifer Lawrence meg szerintem jobb MJ volna:


Tudom, az X-Men-ben már szerepel, de a Fox úgyse fogja átadni a jogokat egy ideig.
Na mindegy, már úgyis késő.
Amúgy szerintem a korábbiak fiatalkori MJ-s képek voltak. A motoros/autós forgatáson még természetes vörös hajat csináltak neki, itt már érzékelhetően festett vörös, tehát feltehetően a történet szerint idősebb. Az elsőnél akár visszatekintés is lehetett, Peter furikázott Ben bácsi kocsijával, amikor még ő is élt és mondjuk a filmből kiderül, hogy már akkor is ismerték egymást MJ-vel, aki még egy átlagos kinézetű vörös lányka volt. Ez megmagyarázná, miért hívták vissza Martin Sheen-t. (Bár ő talán a szülőkkel kapcsolatos visszaemlékezések miatt is kellhet.)
Itt már elkezd dolgozni, de csak pincérnőként. A forgatáson lehetett látni, hogy odakint egy autó esik egy másikra, vagyis ezt nagyjából abba a korszakba tenném, amikor Pókember már tevékenykedik, de MJ nem tudja, kit rejt az álarc és mondjuk először látja akció közben. Pincérnőként már ki van sminkelve, de érezhetően csak "házi sminkkel", a haja is be van festve, de nem valami nagy szám a frizurája. Tehát megpróbál jól kinézni, de még nem éri el a kellő hatást. Szóval ha bármikor is modell lesz belőle a film során, itt még csak álmodozik róla.
El tudom képzelni, hogy látni fogjuk a fokozatokat, ahogy egyre jobb nővé válik. (Igen, szentül hiszem, hogy lehet belőle bombázót csinálni.) Szóval még nem temetném teljesen. Bár kétségtelenül nem a legjobb választás a szerepre.
Meg már én is írtam korábban és mások is, nem biztos, hogy feltétlenül modell lesz belőle a filmen is.