A Snowpiercert én is meg szeretném nézni.
Meglestem pár filmet a szünetben.
Kezdjük a
Prdestination-nal, mert bármily meglepő, ez volt a legkönnyedebb. Igen, komolyan, tudom, elég elvetemült filmeket nézek mostanában.
Ez szerintem is tök jó, kiszámítható, de hogy ne lenne az, mivel végig tartja a saját agylövését. De a saját szabályait sosem szegi meg, korrekt a színészi játék is, így nem zavar a matematikai pontossággal felépített történet. A nagypapa paradoxon a végletekig fokozása.
Készen állsz Helenre? (Feuchtgebiete). Na ha valamiért utálják a művészfilmeket, akkor ez a film milyen ilyesmit képvisel. Azt hittem, a Nimfomániás, meg a La vie d'Adèle (Blue Is The Warmest Colur, ez amúgy egy jó film) után nem lehet nagyon meglepni, vagy megbotránkoztatni a témában, de sikerült.
Aki egy kicsit is prűd kerülje a filmet, mint a tüzet, igazából aki nem érzi magát annak, az is. Szerintem az egész mocskosul öncélú.
Ja és hogyan bukkantam rá, minden info nélkül egyik este a Cinemaxon elkezdtem nézni, mert miért ne.
Christiane F. - Wir Kinder vom Bahnhof Zoo, na ez viszont tetszett, habár tényleg sokkoló. Meglepő, hogy már 81-ben ennyire naturalisztikus film készült a drog témában, bőven az (amúgy joggal) agyondicsért Requiem előtt. Nyilván nem is Hoillywoodból érkezett, de egy nagyon brutál kordokumentum, arról, amikor a Heroin éppenhogy csak megjelent, és még senki semmit nem tudott a következményeiről. Ahogy Tündi többször rákérdezett közben, hogy de hogy nem veszik észre a szülei, hogyhogy vadidegen emberek adogatják egymás karjából a tűt, nem hallottak még az Aidsről. És igen,ez a válasz, senki nem tudott semmit. Nagyon kemény, főleg, hogy valós eseményeket dolgoz fel.
David Bowie zenéje sokat tesz hozzá a filmhez, én is emiatt bukkantam rá, és érdekes, hogy akkoriban ő maga is masszívan lőtte magát.
