Melyik az a film, ahol nincs ez a dramaturgiai húzás, hogy a főszereplő belecsöppen a világba és vele együtt ismerjük meg azt?
Szinte az összes klasszikus sci-fi regény ilyen, és minden ezek alapján készült film.
Mint ahogy a Szárnyas fejvadász, 1984, Total Recall, Különvélemény, 2001 Űrodüsszeia (habár itt a sztorit a filmhez írta Arthur C. Clarke) stb.
De egyéb példák is vannak: Gattaca, 12 Majom, Moon, Ghost In The Shell, Akira, RoboCop, Oblivion (erről mondjuk nehéz eldönteni...).
Egyikben sincsen az adott világba belecsöppenő karakter, mindegyikben a figura abban a helyzetben él, és neki az a természetes (amiből aztán persze nyilván kibillentik).
Gore horrorba megy át az egész.
Ez még önmagában nem baj, mivel nem is áll messze a filmektől, és az Alien filmek legnagyobb parafaktorát pont a test-horror adja. Mondjuk ilyen szempontból én inkább a Cronenbergi stílushoz vinném közelebb. Gigerhez kell visszanyúlni és a szex, a testiség és borzalom olyan mélységeibe jutunk, amikhez hasonlót kevés film mert valaha boncolgatni.
A képek alapján (aki akarja, rákereshet) Scott is valami ilyesmit akar, csak szerintem ő (az utóbbi munkái alapján) marha kevés ahhoz, hogy ezt ne vigye át öncélúságba. Habár lehet, hogy azóta már emelkedett annyit az ingerküszöb, hogy amit annak idején vissza kellett fogni az akkori közönséghez és trendekhez képest, azt manapság már lehet fullba nyomni.