Én abban a világban élek, ahol Amerikában releváns témának tartják a minden szinten nevetséges transzvécéket, és kriminalizálják azt, hogy valakit nem a választott személyes névmásával szólítanak meg. Itthon az a jellemző, hogy a 60 felettiek tekintélyes részét már hiába győzködöd arról, hogy a homoszexualitás nem beteges, de 30 alatt legfeljebb olyat találsz, aki polgárpukkasztásból, a poén kedvéért állítja, hogy az lenne. Azt is csak elvétve, mert értelmiségi körökben az ilyet azonnal keresztre feszítik.
A képregényeket is lenézték valamikor, de ezen már rég túl vagyunk. Itt is mondhatjuk ugyanazt: az öregek már nem lesznek hajlandók megváltoztatni a berögzült nézeteiket, és reflexből lehülyéznek, de senki más nem fog. Már csak azért sem, mert az egész világ a képregényfilmekért jár moziba.
Nem tudom, melyikben van tapasztalatod, de hogy valaki nem akar ezekkel a dolgaiddal foglalkozni, csak annyit jelent, hogy nem érdeklik a képregények, nem meleg vagy simán nem kíváncsi rád. Ez távol áll a társadalomból kivetett státusztól. A közismert nekrofilokra vagy pedofilokra, tehát akinek betegnek tartott dolgai vannak, és a környezete tudja, viszont ez vár.
A másik részét nem címeztem konkrétan senkinek, de kiváló példák arra, hogy valaki mások veszélyeztetése nélkül vagy beleegyezéssel is csinálhat olyat, amiről az isten se magyarázza meg, hogy akár csak távolról rendben lenne. Az ilyeneket jellemzően betegesnek nevezik. Lehetne ezer más példát hozni, de ezek egyszerűek és világosak. Beszélhetnénk arról is, hogy hol van a "kategória" határa, de feleslegesen tépnénk a szánkat, mert az egyáltalán nem éles, mégis többnyire megértjük egymást, amikor beszélünk róla.
A harmadik pontnál pedig azt kell mondanom, hogy egy közepesen irritáló csúsztatással éltél. Egy élő emberben turkálni még inkább beteges, ezt foglalkozásszerűen sebészetnek hívjuk. Van, amikor ezeket szükségből végzik el, és van, amikor valaki élvezetből csinálja. Az egyik beteg, a másik nem.