Tudományos szempontból nagyjából elmondtátok, miért rossz a fajok kipusztítása, bár a tömeges kihalás azért még picit odébb van.

De a lényeg valóban az hogy ezzel magunk alatt is vágjuk a fát (persze ha nekünk nem lenne kárunk belőle, morálisan akkor sem lenne helyes). Például ha egy területen kiírtunk egy őshonos fajt, akkor előfordulhat, hogy a helyére olyan más, kártékony fajok telepedhetnek be, amelyek a kiírtott faj táplálékát képezték (vagy növények esetében a versengés kiszorította őket) így eddig nem tudtak elszaporodni, de most már elfoglalják az adott területet, ezzel gazdasági vagy akár egészségügyi károkat okozva nekünk.
Persze nem csak közvetlenül, fajírtással okozhatunk magunknak problémákat, hanem pl az általunk okozott globális felmelegedés is visszaüthet ilyen téren is. Láttam egyszer egy doksifilmet, ami arról szólt, hogy Japán partjainál a tengerben elszaporodott egy medúzafaj, amely korábban nem volt jellemző azokban a vizekben. De a felmelegedés miatt megnőtt egy kicsit a tenger átlaghőmérséklete, ami kedvezővé tette az életkörülményeket a medúzafaj számára. Így annyira elszaporodtak, hogy jelentősen pusztítják a halállományt, ráadásul a halászok hálója is tele van velük, egyszerűen nem tudnak halat fogni a halászok, ez komoly gazdasági károkat okoz nekik.
Egyik oldalról ellentmond az evolúciónak az, ha mesterségesen életben tartod a nem életképes fajokat, mert megakasztod egy pillanatnyi állapotban és nem engeded továbbfejlődni.
Én ezzel úgy vagyok, hogy sokkal többkárt okoz az ember az ökoszisztémában, mint amennyi fajt megment, úgyhogy eléggé negatívan áll a mérleg nyelve.
Az viszont érdekes kérdés, hogy mi az evolúció eszköze vagyunk-e vagy sem. De az tény, hogy az evolúciónak köszönhetjük, hogy uralkodó faj lettünk. Csak épp most tanuljuk használni a hatalmat amivel rendelkezünk (találó az atombombás hasonlatod

)
Viszont az evolúció eszköze a természetes szelekció, de amit az ember csinál az baromira nem természetes...
Egyébként szerintem a fajírtás kérdése egyszerre tudományos és morális kérdés, amely nem választható el egymástól teljesen. Nem mondhatjuk azt hogy csak azért helytelen írtani a fajokat, mert akkor mi is megszívjuk.
Ha el tudnánk utazni egy lakott bolygóra, amelynek gazdag élővilága van, de primitívebbek az ottani fajok nálunk, így nem tudják megvédeni magukat, akkor vajon helyes lenne ha elkezdenénk ész nélkül írtani és halomra öldösni őket? Hiszen az egy másik bolygó más ökoszisztémával, ami (hacsak nem akarnánk letelepedni ott) nem lenne negatív kihatással ránk. Mégsem mondhatjuk azt hogy oké,akkor öldössünk le mindent. Más kérdés, hogy az ember a történelme során számtalanszor öldösött és írtott fajokat,ami nem helyes, de szerintem a civilizációnk fejlődésének lényege, hogy megtanuljuk felelősséggel használni azt a tudást és hatalmat, amit megszereztünk. Tudományos alapon is eldönthetnénk, hogy mi helyes és mi nem, de fontos, hogy morálisan is megalapozzuk a döntsünket. Ahogy Ju mondta, nem muszáj helytelenül cselekedni, csak azért, mert megtehetjük.
Az a probléma, hogy az embernek fogalma sincs sok összefüggésről, amik nélkül nem tudná kiszelektálni azokat a fajokat, amikre úgymond 'nincs szükség'.
Ez teljesen igaz.